Sejtelmes üzenetet osztott meg Vogel Evelin
Magyar Péter volt barátnője se maradt néma az elmúlt napok eseményei után.
Magyar Péter volt barátnője se maradt néma az elmúlt napok eseményei után.
A kérdéseinkre ugyanakkor nem válaszoltak.
Ami egyelőre nem jelent meg. A webodal tartalomkezelő rendszere, a WordPress megfelelő védelméről azonban megfeledkezhettek. Magyar Péter azt állítja, ezen az oldalon akarták lejáratni.
Hanzel Henrik, a Tisza Párthoz közel álló vállalkozó készítette azt a hangfelvételt, amelyen – Magyar Péter állítása szerint – Vogel Evelin arról beszél: 30 millió forintot kér a hallgatásáért cserébe.
A hanganyagon az hallható, ahogyan Magyar Péter és Vogel Evelin beszélget a Hősök terei tüntetés idején. A Tisza Párt elnöke a felvétel alapján arra panaszkodik, hogy büdösek az emberek, egyszer pedig azzal viccelődik, hogy ha valakinek kiment a gyereke külföldre, akkor vegyen magának újat. Magyar Péter azt közölte, hogy a felvétel manipulált, és elhangzik rajta olyan mondat is, amit ő nem mondott. Azt nem részletezte, melyik az a mondat.
Állítása szerint több mint tíz éve ismeri Magyar Péter volt barátnőjét, segítette is őt az utóbbi években, azonban a Tisza Párthoz nem volt köze.
Magyar Péter szerint Vertán György Kubatov Gábor „intézőembere”, amit egyelőre csak a Tisza Párt elnöke állít, ám az biztos, hogy az üzletember vállalkozásai évtizedek óta jelentős állami informatikai tenderek nyertesei, és sajtóhírek szerint az egyik cégének lakásában él Vogel Evelin, míg a másik cége Varga Juditot foglalkoztatja. De mit lehet még róla tudni, hogyan lett fénymásolós kis cége százmilliárdos állami tenderek nyertese?
Továbbra is a világsajtó központi témája az amerikai elnökválasztás eredménye. Ezzel foglalkozik többek közt a Guardian, a Bloomberg és a Neue Zürcher Zeitung. Megrendült a bizalom, hogy a liberális demokrácia képes szavatolni a jólétet, írja a svájci lap. A Times szerint több tényező is korlátozza Donald Trump befolyását a világban. A szabad világ szégyellheti magát, amiért kudarcot vallott a budapesti csúcs Ukrajna támogatása ügyében, írja a Die Welt. A Tisza Párt növekvő népszerűségéről számol be a Der Standard. Az előrehozott német választás kulcsfontosságú lesz abból a szempontból, miként reagál Európa Donald Trump megválasztására, írja a Guardian egy másik cikke.
Magyar vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Alföldi Róberttel kapcsolatos dokumentumok fognak előkerülni, amelyek pedofil bűncselekményekhez köthetik. Alföldi jelezte: egyenes bocsánatkérést vár, mert soha nem volt ilyenhez köze. Úgy fest, megkapta.
A Tisza Párt elnöke az őt ismerők körében 51 százalékos népszerűséggel bír, Orbán Viktor miniszterelnök viszont csak 40 százalékossal – állapította meg a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása. Mivel szinte mindenki ismeri őket, ez jelentős előny a Tisza Párt elnökének javára. Pártjaik versenyében a biztos szavazók között 7 százalék a fél éve felbukkant párt előnye a kormánypárttal szemben.
A színész azt várja Magyar Pétertől, hogy tegye világossá, amit róla mondott, nem tényeken alapulnak és kérjen bocsánatot.
Magyar Péter a Vogel Evelinnel kapcsolatos zsarolási kísérletről és lehallgatásokról beszélt vasárnap délután.
Magyar Péter a rendszerváltás utáni, szerinte legnagyobb politikai botrányról tartott rendkívüli sajtótájékoztatót. A Tisza Pártban a magyar Watergate-ügyként emlegetik az ügyet. Van benne Vogel Evelin, Rogán Antal, valódi és mesterséges intelligenciával manipulált mondatok Magyartól, 30 milliós zsarolási pénzről, Kubatov Gáborról és feljelentésekről, vádakról.
Karl Nehammer szerint mindig megkeresik a testvérpártot, ha elutaznak az országukba.
Nem csak a Tisza Párt előzte meg a Fideszt népszerűségben: a Medián friss kutatásából az is kiderül, hogy Magyar Péter október 23-i beszéde is jobban tetszett az embereknek, mint az aznapi ünnepi beszéd, amit Orbán Viktor mondott.
Karl Nehammer kancellár korábbi hírek szerint nem fogadta Orbán Viktort Bécsben. Magyar Péter Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott.
Erről Magyar Péter még vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt.
A Magyar Péter által említett lakás postaládáján Vertán cégének a neve szerepel, a házban élők szerint pedig ott lakik Vogel.
Óellenzék? Ősbaloldal!